"Zöld manók" a Múzeumban
Szeptemberben indítottuk el óvodánkban a "Zöld manók" elnevezésű természetismereti gazdagító tevékenység foglalkozásait. Természetbarát gyerekekkel "búvárkodunk" a természetben, tudásukat bővítjük, környezettudatos szemléletüket és magatartásukat formáljuk az élményalapú tevékenységek során.
Az első félév a fákkal való játékos ismerkedéssel telt. Sétáltunk például a Hullámtéri erdő tanösvényen, kirándultunk a SZTE Füvészkertbe, foglalkoztunk a fenyőfákkal, az örökzöld növényekkel.
A második félévben a gyerekek madártani ismereteitigyekszünk bővíteni. Megtanultuk, hogy melyik az év madara, madárhangokat tanulmányoztunk, madárkalácsot készítettünk, gyakoroltuk a madáretetési szabályokat.
Legutóbbi kirándulásunk a szegedi Móra Ferenc Múzeumba vezetett. Nagyon várták a gyerekek, hogy elérkezzen a kirándulás napja. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy rengeteg előzetes ismerettel rendelkeznek, nagyon büszkék voltunk rájuk. A preparált állatok között rögtön felismerték a kismadarakat, melyeket télen etettünk. Rácsodálkoztak az év madarára: a túzokra, a mesékből és veresekből ismert állatszereplőkre: pl. az őzre, a nyúlra, a bagolyra, a ragadozó- és vízimadarakra.
Bekukkantottunk "Móra mesebirodalmá"-ba is. A faodúba rejtett társasjátékok, az olvasósarok, a falakon olvasható idézetek böngészése izgalmas kalandot jelentett számunkra. Szerepeltek Móra Ferenc örök érvényű művei közül azok is, melyek az óvodások körében is igen népszerűek. Hiszen melyik ovis ne ismerné "A cinege cipőjé"-t vagy a "Csókai csókát"?